INOUT GARDEN

Burkolat trendek – Cersaie újdonságok 2022

Burkolat trendek – Cersaie újdonságok 2022

Pár napja ért véget Bolognában az idei CERSAIE, a világ legnagyobb burkolat vására, és mint mindig, idén is nagy várakozással tekintetünk a jövő évi trendeket felvonultató biennále újdonságai elé.

Az eddigi trendekkben kiugró változást nem, inkább a pár éve kialakulóban lévő irányvonalak erősödését láttuk a standokon. Úgy tűnik továbbra is velünk vannak a neutrális színek, a kő és márványhatás, amik mellett határozottan tartják magukat, sőt  egyre inkább terjeszkednek a színes burkolatok.

Mintegy folytatásaként ennek a játékosságnak, előző évekhez képes idén az organikus és geometrikus motívumok, illetve a dekorburkolatok súlyozott jelenléte mutatta a burkolat trendnek a természethez és művészetekhez való közeledését.

A vezető gyártók standjain szinte kivétel nélkül  megjelentek a különböző léptékű attraktív dekorlapok, virágokkal, levelekkel, vagy épp absztrakt mintákkal, izgalmas újdonságként pedig több kiállítónál  pöttyökkel is.

A léptékek növekedése megállt, sőt mintha kissé vissza is fordult volna a „kezelhetőbb” méretek felé, ez azonban nem befolyásolta a gyönyörű felület kialakításokat. A márvány és mészkő hatás az évek alatt olyan tökélyre fejlődött, hogy laikus szemmel szinte eldönthetetlenné vált melyek a valódi kő és melyek a mesterséges burkolatok.

Ami pedig igazán örvendetes volt hogy 2022 visszahozta a régi, covid előtti kiállítások hangulatát. A legtöbb standon újra toporogni kellett, ha közelebbkerülni, megérinteni, vagy épp fotózni akartunk volna valamit.

De nézzünk pár gyártót, akik igazán szépen mutatták a természet felé közeledés trendjét…

41 ZERO 42

Az olasz cég eddig is híres volt attraktivitásáról, merészségéről, és színeiről.

Nos, ezt ha lehet idén tovább fokozta, számos új árnyalattal, melyik mindegyike tökéletesen hatmonizált a marokkói zellijeket idéző, vibrálóan színes padlóburkolat újdonságával.

ABK

A fókuszban továbbra is természetes márványokat idéző murkolati álltak, azonban jó érzékkel megbolondították jópofa, vidám dekorlapokkal, melyeket kedvünk szerint párosítjóhatunk az alaplapokkal.

COTTO D ESTE

A fókuszban továbbra is természetes márványokat idéző burkolatok álltak,  jó érzékkel megbolondított vidám dekorlapokkal.

Újdonságként az onix és a kőhatás megjelent a 3,5mm-es designban is, ami  igazi attrakció, hiszen sehol máshol nincs, ennek a vastagságnak a fényes felületű kialakítása.

E mellett továbbra is jelen vannak a Cotto d’Estére jellemző vastagságbeli szélsőségek, vagyis a lapok keretszmetszet 3,5 mm és 20 mm közt mozog.

EQUIPE

A nagy játékos… Színek, bordázott felületek, matt és fényes megjelenés, tozettok…  Midezek kombináció lehetőségek végtelen sorát kínálja a könnyed, vidám enteriőrök kiallakításához.

ESTUDIO

A cementlap design évek óta erősen tartja magát a vezető trendek közt, mint a minimalista burkolatok kedvelt ellenpólusa. Az Estudio újdonságai a marokkói építészet kisméretű cementlapjait idézik, mind színeikben, mint mintázatukban.

Igazi érdekességként jelentek meg a mosott színátmenetes felületű alaplapok a kínálatban, bár ebben van egy überelhetetlen kedvencem, egy manufakturális olasz gyártó, akivel eddig csak a kiállításokon találkoztam, és aki elég el nem ítélhető módon egyesével, aranypor áron gyártja egyedi burkolatait.

Viszont a hasonló hangulatú Estudio burkolatai idehaza is elérhetők, és igazán autentikus eleganciával hozzák a mediterrán / észak-afrikai fílinget.

RÉSZLETEK ÉS INFORMÁCIÓ A FORGALMAZÓ ELÉRHETŐSÉGEIN

MÉG TÖBB CIKK A FORGALMAZÓ BURKOLATAIRÓL